Kilenced Boldog Özséb közbenjárásáért

Örömmel tesszük közkincsé a magyar pálos atyák által írt kilencedet, hogy e nehéz időkben vigaszt és iránymutatást találjunk benne.

2020. március 19.

Kilenced Boldog Özséb közbenjárásáért

1. nap

Szigorú böjtöt tartva és átvirrasztott éjszakák árán sértetlenül megőrizte szíve tisztaságát.
(Gyéressy Ágoston: Boldog Özséb, 10. old)

– a tisztaság, mint a hivatás kibontakozásának lényeges összetevője –

Boldog Özséb atyánk mélységesen tisztelte a Szent Keresztet és a rajta függő megfeszített Üdvözítőt.
Világosan elénk tárja ezt az igazságot az, hogy miután remeteségbe vonult, barlangja előtt felállított egy nagy keresztet és előtte imádkozott éjjel-nappal, átvirrasztva sok-sok éjszakát. Amikor pedig összegyűjtötte Pilis remetéit és felépítették első templomukat és kolostorukat Kesztölc határában, a templomot Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel.
A Szent Kereszt előtt imádkozó Boldog Özséb atyánkra figyeljünk most ebben az elmélkedésben.
Lelki szemeivel mit látott Atyánk? Öt kitágult, hatalmas sebet Urunk két kezén, két lábán, és a lándzsadöfést oldalában és szívében. Látta az ostorcsapások kék foltjait, a sok helyen felszakadozott bőrét, a rúgások és ökölcsapások daganatait, vérrel borított fejét és egész testét. Miért szenvedte el ezeket az égő fájdalmakat? Mert magára vette a világ bűneit, hogy értünk, miattunk, helyettünk elégtételt adjon a Mennyei Atyának és végtelen szeretetével, irgalmával megváltson minket.
A világ bűneiből azonban különösen is kiválik az a bűn, amely által ős-szüleink bűne óta uralkodik a Sátán az egész világon, és ez a paráznaság bűne. Ebből kiindulva micsoda rettenetes bűnöket zúdított az egész emberiségre! Háborúk, gyilkosságok, a perverzitások iszonyatos tetteit. Ezekért a bűnökért kellett Urunknak kiengesztelni a Mennyei Atyát. És mivel a bűn okozta a szenvedést és a halált, akkor Urunknak szenvedésével és halálával kellett elégtételt adni. Ezért foglalta az eucharisztiába nagypéntek minden szenvedését és kereszthalálát.
Boldog Özséb atyánkkal együtt kapcsolódunk az Úr Jézus engeszteléséhez tisztasági fogadalmunkkal. Nem azért vállaljuk ezt a fogadalmat, mert megvetjük a házasságot, éppen ellenkezőleg! Azért mondunk le róla, mert nagy érték, a házasság ugyanis szentség, és azért, mert a szívünkben meghallottuk az Úr Jézus tanítását: „Vannak, akik születésüktől fogva képtelenek a házasságra, vannak, akiket az emberek tettek képtelenné rá, és vannak, akik Isten országáért önként lemondanak róla. Aki fel tudja fogni, fogja fel.”
A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint hatalmas jel ebben a szex-őrült világban, hogy az örök életért e nagy értékekről is le lehet mondani.
Amikor Boldog Özséb atyánk szemlélődő lelkével nézünk a feszületre, az összes szenvedések közül vegyük észre, hogy melyek azok a szenvedések, amelyeket biztosan a paráznaság bűnei miatt kellett elszenvednie. Az egyik az Ő fájdalmas megostorozása, mert Szent Pál apostol tanítása szerint minden bűn, amit elkövetünk, a testen kívül van. A paráznaság az, amely az egész testet beszennyezi. Ezért kellett az Úrnak egész testében elszenvednie az ostorozás fájdalmait. A másik szenvedése, amikor megfosztották ruháitól. Mert a megszégyenítésen túl, tudjuk, hogy ős-szüleinket azért öltöztették fel, mert bűnt követtek el. A ruha tehát a bűn jelképe. Urunkat viszont azért vetkőztették le, mert ezzel hozza helyre, amit ős-szüleink elrontottak: a test tisztaságát, szépségét, szentségét, méltóságát, hogy úgy álljunk majd a Mennyei Atya előtt, mint Ádám a bűnbeesés előtt, ahogy Isten az emberi testet öröktől fogva elgondolta.
Boldog Özséb atyánk böjtjeivel és virrasztásával őrizte meg szíve tisztaságát. Példát adott nekünk, hogyan őrizzük meg mi is szívünk tisztaságát. És hogy ajánlhatjuk fel ezt az áldozatunkat a tisztátalanság bűneinek engesztelésére.

P. Imre Csanád OSPPE

2. nap

Mindennap és könnyes áhítattal mutatta be Özséb kanonok a szentmisét, s akik látták, Isten szeretetére gyulladtak.
(Gyéressy, 11. old)

– a pálos hivatás egyik hagyományos arca: életünk tanúságtétele –

Példát kell adunk a valódi szeretetből, mert „a” Szeretet, Jézus Krisztus követése az életünk!

  1. Amikor az emberek, a rendi testvérek, a hívek Alapító Atyánkról való példavételén elmélkedünk, legelőször talán azt kell tisztáznunk, hogy honnan ered az Ő és a mi példát adó voltunk.
    Onnan, hogy Krisztust utánozzuk, őt követjük, aki Atyja akaratát teljesítette be a földön; aki Őt imádta és a vele való igaz és mély kapcsolat visszaállítása volt életének és küldetésének lényege. Aki megmutatta azt az alapvető mintáját a hódolatnak, ami kijár az Istennek az ember által. S ebben a hódolatban kifejeződött a Fiú Atyja iránti tökéletes szeretete.
    Mi hogyan tudunk jó példát adni a híveknek? - tehetjük fel a kérdést. De itt már igazából egy következő kérdésre kell válaszolnunk: „Hogyan tudunk jó példát venni Krisztusról?” S végső soron: „Hogyan is válik »megfoghatóvá« a magam és a hívek számára is, az én saját istenszeretetem?”
  2. Akkor, amikor olyan időket élünk, hogy szerzetesi identitásunkért is küzdenünk kell, annak férfias voltáért is meg kell harcolnunk, valamiféle érzéketlen műkeménységű, hollywoodi mozi férfiképe nehezedik ránk, amitől idegen a szeretet. Boldog Özséb atyánk egy másik lelkülettel biztatta rendtársait halála előtt, Jézus Krisztust idézte: „Az összegyűlteknek szép buzdítást mondott: hogy mindenekelőtt Istent szeressék, azután pedig embertársaikat, mert legfőképp ezt a parancsot adták nekünk.”
    Szellemi vérrokonság köt minket össze, amely erősebb, mint a vér rokonsága! A testvéri, a feltétel nélküli, szeretetteljes élet prófécia a világ számára. Istennek szentelt életünk jel természete különleges módon válik láthatóvá a közösségben megélt szeretet által , amivel Krisztus Titokzatos Testét építjük.
    Mint klerikus rendnek, különösen hangsúlyos számunkra Szent II. János Pál pápa figyelemfelhívása: A papot külön felszenteltségéből adódóan is kötelezi a szeretet parancsa paptestvérei iránt, amelyre különleges erővel kötelessége törekedni.
    A szeretet társa az öröm. Megélt örömünk sokakban kelti fel a vágyat, hogy érdeklődjenek irántunk, szolgálatunk iránt, ahogy Szentatyánk, Ferenc pápa mondja. Így válik az Egyház vonzóvá. Ez az igazi tanúságtétel Krisztus evangéliumáról!
    Saját életünk példája ebből a szempontból is a legjobb ajánlás a rendünkbe, a pálos élet vállalására. S szeretetünk és buzgóságunk növekedéséért- amely hatással van az új hivatásokra-, együtt is felelősek vagyunk.
  3. Mostanában egyházi körökben is divatos arról beszélni, hogy „elviselem a másikat”, a rendtársamat, a rendi testvéremet. Csak szeretni ne kelljen. Azt azért talán mégsem. Nyilván érezzük a szó mögötti valóság nehéz voltát. Nem könnyű az igazi szeretet. Az olyan szeretet, amely akkor méltó hozzánk, ha mindig növekszik, ha mindig tudunk hozzá tenni, ami a végtelen felé nyílik, amely soha sem lehet önérdek. Őszintén és tisztán kell akarnom szeretettemmel a másik üdvösségét. Vele is örökké együtt akarok lenni.
    Nem kezelhetem a rendtársamat pusztán tárgyként, amely révén megmutathatom, hogy mennyire tudok szeretni. Hagyom, hogy megérintsen a személye. Valóban találkozni akarok vele. Nem azért nyújtom neki oda a kenyeret a közös asztalnál, hogy mindenki lássa, s magamnak is tudjam bizonygatni, mennyire képes is vagyok szeretni, hanem azért, mert ennek a testvéremnek ebben a konkrét helyzetben is önzetlenül akarok jót tenni. Jézusban csak neki és csak érte.
    Hogyan szeressük egymást? „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Ahogy Isten szeret minket, úgy kell szeretnünk felebarátunkat! Mi több: Rendi testvérünket! Ez nem könnyű, hogy ne mondjuk: Súlyos feladat! Komoly súlyt kell felemelni és arrább tenni hozzá: Saját magunkat. Lehet, hogy ez komoly, kemény munkát kíván. Ez igazi férfiaknak, sőt kemény férfiaknak való, súlyos feladat. Keresztény férfiakra váró, igen kemény feladat.
    Lehet, hogy végre igazán kemény és igazán keresztény férfiakká kellene válnunk?

P. Györfi Szabolcs OSPPE

3. nap

Boldog Özséb olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem az Isten tetszését vívta ki.
(Gyéressy, 12. old)

– az állandóság, stabilitás fontossága a szerzetesi életben –

Varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet, tartja a régi latin mondás.
Általában nehezen viseljük az egyhangúságot. Szeretjük, ha változatosság vesz körül. Azt gondolom, hogy ez összefügg azzal, hogy Isten növekedésre, fejlődésre teremtett minket. Maga az üdvösség sem statikus állapot, hanem Isten egyre mélyebb és mélyebb megismerése, egy örökkévalóságon át.
A változatosság tehát nem rossz dolog, de tudunk rosszul törekedni rá. A változás és változatosság akkor igazi, ha belső növekedéssel jár, növekedéssel a jóban, erényekben, Isten és önmagunk megismerésében. A belső változással az ember több lesz, tisztább lesz, erkölcsösebb lesz. Mondhatnám úgy is, hogy halad előre a lelki úton. Ez a lelki fejlődés, haladás jó érzéssel tölti el az embert.
Mikor azonban az ember sok külső változással veszi magát körül, (pl. sokat utazgat szükségtelenül, menekül a csendtől, mert mindig hallgat valamit, nem bír a cellájában megmaradni…) akkor ezek a külső változatosságok elterelik a figyelmet a belső, lelki változásról. Azt hisszük, hogy történik valami, hogy haladunk, mert körülöttünk történnek a dolgok... Lelkileg azonban egy helyben topogunk, (ha csak vissza nem fejlődünk).

Ha kívül nincs változás, az belekényszerít, hogy belül változzak, hogy lelkileg úton legyek. Arra segít, hogy észrevegyem kisebb hibáimat, rossz szokásaimat, belső rendezetlenségeimet, önzéseimet, rendetlen ragaszkodásaimat, vagy szenvedélyeimet, melyek talán csak apró hibák formájában jelentkeznek, de jelentkeznek.
Jó példa erre az a sivatagi atya, aki egyik alkalommal agyonütött egy szúnyogot, amely meg akarta csípni. Aztán felismerte, hogy a szívében még mennyi harag és bosszú lakik, és a szenvedélytől még nem szabadult meg. Nem tudott ebbe belenyugodni és felvette vele a harcot: 6 hónapra kiköltözött a mocsárhoz, és nem ütötte agyon a szúnyogokat, amelyek ellepték.
Talán erős a példa és nem lelkesít követésre? De arra jó, hogy lássuk, hogy ilyen lelki finomságra, igényességre nem képes eljutni az ember, ha mindig külsődleges változatosságokat keres. A csend, a helyben maradás, a cellánkban maradás, a monotónia ellenére való kitartás mind azt segíti, hogy úton legyek, hogy belül változásban legyek. Mert az ember nem bírja a teljes egyhangúságot, ha kívül nincs változás, akkor belül érzi ösztökélve magát a változásra.
Ne csapjuk be magunkat. Néha még a munka és a szolgálat is fakadhat önmagam és Isten előli menekülésből.
A sivatagi atyák, mint az egyik legfontosabb szabályt, hangsúlyozták: „Maradj a celládban. Az mindenre megtanít!” És talán éppen e téren érték őket a legerősebb kísértések. (Mintha ezzel a démonok is igazolnák e szabály fontosságát.)
Ha a cellánkban maradunk, találkozunk – nem csak Istennel – de önmagunkkal is, hiányainkkal, gyarlóságainkkal; megismerjük reális önmagunkat. És persze kell, hogy találkozzunk Istennel is, hogy megtapasztalva irgalmát, kibírjuk, el bírjuk viselni magunkat. Meg kell tapasztaljuk, hogy minden gyarlóságunk ellenére szeretve vagyunk.
A stabilitásra törekvés azt jelenti, hogy törekszem az igazságra, meg akarok maradni benne, és nem akarok elmenekülni a valóság elől.

P. Csóka János OSPPE


4. nap

Minden személyválogatás nélkül, nagyokat és kicsiket, szegényeket és gazdagokat, jókat és rosszakat, becsületeseket és becsteleneket, fegyelmezetteket és fegyelmezetleneket, akkora szerénységgel és szeretettel fogadott, szolgált, vigasztalt, táplált, mintha mindegyiknek egyedül ő volna az anyja….
(Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 40. old)

– Lelki atyaság a szerzetesi életben –

Rendalapítónk, boldog Özséb papként kapta a Szentlélektől a hívást arra, hogy a remetéket közösségbe gyűjtse. Mindkét hivatás – papi és szerzetesi – közös vonása a cölibátusból sarjadó lelki atyaság. Maga Jézus Krisztus cölebsz volt. Isten Fiaként így jelezte, hogy mindenhez és mindenkihez osztatlan szeretettel fog közeledni. Úgy viselkedett, mint aki a mennyek országából jött, ahol ugyanis - elmondása szerint - nem nősülnek és nem mennek többé férjhez az emberek. Tanítványaitól nemcsak az anyagi javakról való lemondást, hanem számukra drága személyek, így a feleség vagy a gyermekek elhagyását is megkívánta azért, hogy Ő legyen minden szívben az első. Mindezt nemcsak bizonyos időre kívánta, hanem egész életre szólóan. Tehát a cölibátus motívuma Isten országa, s nem kényelmi okok, a nemiség megvetése, vagy a nő lénye feletti szorongása miatt. Aki az Úré, nem lehet másé. Jézus nőtlensége a szeretet hallatlan teljességéből fakadt, amely nem akart egyetlen társra és saját családjára korlátozódni, hanem képes és kész arra, hogy sok ember társa legyen és sokakat tekinthessen úgy, mint saját családját. Krisztus nyomán az egyház megértette ennek az életállapotnak a különös termékenységét A házasság is az Istennel való házasságért van, amit a cölebsz pap és szerzetes elővételez. Olyan személy lesz, aki Krisztus hatalmával felruházva neveli, megszenteli és kormányozza a titokzatos test tagjait. A cölebsz, amikor lemond a házastársi és a szülői szerepről, újfajta atyaságot és anyaságot nyer, hiszen arra kapott hivatást, hogy Krisztusban új életet adjon sokaknak. Ezek az ún. lelki gyermekek. A cölebsz élet eszkatológikus jel: jelzi, hogy az Isten országa eljön és ennek a világnak formája elmúlik. Isten a kor szükségletein keresztül szólítja meg az Egyházat. A mai társadalomban és egyházunkban is sok ember éli át az elszigetelődés és elmagányosodás nyomorúságát. Ebben a helyzetben Isten arra hív bennünket, hogy az emberek segítőtársai legyünk a hitben, testvériséget és közösséget nyújtva. Boldog Özsébnek volt lehetősége, hogy a tatárok pusztításaitól szenvedő embertársait segítse. Mit értünk az atya szó alatt? Biológiai értelemben azt nevezzük atyának, akitől a gyermek testileg származik. Nyilvánvaló, hogy ez az apaság állandó és maradandó, hiszen a testi származás a nemzéssel egyszer és mindenkorra adott és nem változik. Sőt még a halál után is ő marad a nemző apa. Jog szerinti vagy erkölcsi apaságnak az alapja nem a biológiai származás, hanem a tekintély legitim gyakorlása... (Ne legyen alkoholista, ne bántalmazza a gyermeket, ne legyenek masszív lelki zavarai.) Az egyházi tekintély értelmében vett lelki apaság. Egy püspök ily módon gyakorolja lelki atyaságát egyházmegyéje fölött, a plébános a plébániája fölött stb. Ha a hivatal megszűnik, az ilyen értelembe vett atyaság is megszűnik vele. Amíg egy pápa Péter székén ül, minden katolikus atyja. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A lelki vagy vallási apaság a maga részéről se nem biológián, se nem természetes jogon és erkölcsön, hanem természetfeletti hiten alapszik! Szent Pál szerint: „minden apaság az Atyától származik (Ef 3,15). Tőle, az Atyától származik minden közösség” is. Az apaságot az Isten atyaságában – ami a valódi atyaság – való részesedés mértéke szerint is fel lehet osztani. Első apaság: A biológiai apa a testi nemzés által hozzájárul Isten teremtő aktusához, amikor egy új ember életet nyer. Második apaság: Nagyobb részesedés Isten apaságában az atyai tekintély által, mely szellemi, és gyakorlása ennek megfelelően szellemi és jellembeli képességeket is megkövetel. Ráadásul ezt állandóan gyakorolni kell, és ezért sok aktust igényel, melyeknek jogi, szociális és lelki követelményekhez kell igazodniuk. Harmadik apaság: Természetesen a legnagyobb részesedés Isten atyaságában az egyházi tekintély által jön létre. Mert ez nem csak a természetes életet, hanem a hit és a megszentelő kegyelem természetfeletti életét közvetíti, ami által mi „az isteni természet részesei”, és ez által Isten gyermekei leszünk (2Pét 1,4). Eme apaság gyakorlásához a tanító-, lelkipásztori- és papi hivatal állandó, napi aktusai szükségeltetnek, melyek csak Urunk Jézus Krisztus és az Ő isteni kinyilatkoztatásával való szigorú és pontos függőségben és alárendeltségben gyakorolhatók.
Mivel minden apaság Istentől származik, és Istenhez kell, hogy vezessen, nem létezhet apaság Isten ellen vagy Isten nélkül. Szent Ferenc megtagadta apját, és megvallotta: „Nos, ezentúl több joggal imádkozom minden nap: Miatyánk, ki vagy a mennyekben!”
XVI. Benedek pápa a papnevelésről: Krisztussal való azonosulás miatt a szent szolga egész életét annak kell jellemeznie, hogy mindenestül az egyház szolgálatára adja önmagát, és hiteles lelkipásztori szeretet tölti el. Ennek érdekében el kell érnie az érzelmi érettséget. Vagyis megfelelő kapcsolatot alakítson ki férfiakkal és nőkkel, s hogy kialakuljon benne a rábízott egyházi közösség iránt érzett valódi atyaság. Özsébet, az esztergomi kanonokot szívesen keresték fel a remeték is, hogy lelki vezetést kapjanak, majd püspöke engedélyével csatlakozott hozzájuk és jó atyjuk lett.
Mindnyájan tisztában vagyunk vele, hogy katolikus papság nélkül nem lenne Eucharisztiánk, nem létezne a bűnök bocsánatának szolgálata (szentgyónás) és nem lenne tekintély a katolikus egyházban. Hatalmas szellemi támadás alatt vannak minden nap, kísértések özöne éri őket – szükségük van imáinkra és áldozatainkra is.
Szentírásból: Pál apostol: „Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek.” (Gal 4,19). „Ha számtalan tanítotok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Krisztus Jézusban” (1Kor 4,14). János apostol: „Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak.” (3Jn 4). Mindketten cölebszek voltak. Ma gyakorlati materialista, erotikára kihegyezett és engedékeny közegben élünk, amelyben provokációnak minősül a cölibátus és a katolikus házasságeszmény. A katolikus egyház és tanítóhivatala őrzi mind a házassággal, mind a cölibátussal kapcsolatos tanítást és praxist.

P. Temesvári Károly Benedek OSPPE

5. nap

A szerzetesi élet szeretetgyakorlatai között a vendéglátás föladatát szerette legjobban…
(Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból, 40. old)

– a kegyhely, mint a megérkezés és lelki újjászületés helye –

Isten a Szeretet, hiszen ajándékoz, szeretetből teremt egy világot. Legyen! Ez a szó hangzik el a világ teremtésének minden egyes napjánál. A földet az embernek adja, hogy éljen, alkosson, szeressen benne, sőt még jobban kinyilvánítja szeretetét, önmagát kínálja eledelként az embernek, hogy ne csak a földön éljen, hanem egyben az öröklétben. A szeretet azt akarja, hogy az ember mindig érezze, tapasztalja az Istent.
Boldog Özséb atyánk megtapasztalta Isten szeretetét, vendéglátását, mikor ajtót nyitott neki és az Úr neki önmagát adta. „A szerzetesi tevékenységek közül leginkább a vendégfogadás erényét szerette.” Ezt az erényt gyakorolta rendalapítónk mikor a szétszóródott remete testvéreit egy közösségbe gyűjtötte.
A kapcsolathoz személyek kellenek. Isten az, aki személyesen hív, vendégül kíván látni minket. Özséb atya elfogadta a meghívást, Isten odaadó, barátságos szeretetét. A találkozásból, vendégeskedésből tapasztalta meg Isten végtelen szépségét, jóságát, erejét és szívesen volt együtt vele a természetben, de az emberi közösségben is. Isten rajta keresztül akarta az Ő vendéglátó táplálékát és erőt adó erejét megosztani sokakkal.
Aki szeretetet gyakorol embertársaival, akinek szívébe Isten Szent Lelke belépett, kincseit tovább kívánja árasztani. Remete testvéreivel megosztotta istenélményeit, tapasztalatait, imaéletét.
Ezáltal különösen gazdagította őket, de ez nem csak egyirányú volt, hanem mindnyájan egymást is megajándékozták. Hiszen csodálatos érzés, igazi boldogság, ha másoknak örömet szerzünk. A vendégekből így lesznek aztán családtagok. Özséb atya és testvérei ezek után kolostort és templomot építettek. Törekedtek a szépre, rendezettségre külsőleg is. Kertet, halastavat tartottak fönn több területen. Közösen teremtették elő az élelmet a vendégek fogadásához.
A hozzájuk érkezőket nem csak testileg akarták táplálni, hanem lelkileg is. Az imádság, engesztelés, böjt mind a lélek éltetői. Az együttlét, az együtt étkezés fontos közösséget formáló, alakító esemény, cselekmény. Lelki eledellé vált a csend, az elmélkedés, szentmise, hálaadás. Így gyarapodott a rend, de ez által gyarapodott az Egyház is. Egyre többen gyűltek az Úr csodálatos asztalához a nagy közös szent lakomára, az eucharisztiára.
Mi is mint Boldog Özséb atya követői, szívesen gyakoroljuk ezt az erényt. A helyek már adottak. Kolostoraink, kegyhelyeink őseinktől megörököltük. Nagy előnyben vagyunk, hiszen Égi édesanyánk, a Szűzanya oltalmazza ezeket a megszentelt helyeket, mint Úrnő.
Nekünk csak az a feladatunk, hogy jó eszközei lehessünk a vendéglátásnak, hiszen ma is Isten a fő meghívó, aki vár minket a lakomára, az eucharisztia ünneplésére, hogy tápláljon, erőt adjon az élet és a szeretet helyes megélésére. Mint szerzeteseknek tehát jó eszközökké kell válnunk Isten kezében. Kegyhelyeinken, kolostorainkban szívesen kell vállaljuk a vendéglátás fáradalmait. Hiszen az ideérkező hívek, látogatók valamiképpen mind éheznek. Vágynak az igazságnak, a szeretetnek, boldogságnak ételére, ízére.
Hiszem, hogy általunk megtapasztalhatják embertestvéreink Isten ajándékozó, önmagát adó szeretetét. Akkor válunk jó vendéglátókká, ha visszatérnek hozzánk, visszatérnek templomainkba. Elégedetten, lélekben gazdagon térnek haza. Többek lesznek, erőt kapnak Istentől.
Ehhez kérjük a rendalapítónk közbenjárását, a Szűzanya oltalmát, a Szent Angyalok segítségét.

P. Vízi Gábor András OSPPE


6. nap

Szívét megsebezte az Isten szeretete, kit a remeteségben szabadabb szívvel szolgálhat, mint a világban.
(Gyéressy, 13. old)

- A szerzetesi magány, mint a benső élet forrása -

Szívét megsebezte az Isten szeretete…
Talán megszoktuk már ezt a kifejezést, és bele sem gondolunk, mennyire mély jelentése van. Özséb atyának másképp nem is lett volna ereje, hogy kivonuljon a remeteség magányába, csak így, hogy megsebezte őt a szeretet. Elsőre a seb szó hallatán fájdalomra asszociálunk, valamiféle harcra, ahol az ember sebet kapott. Hogyan képes azonban a szeretet megsebezni? Nézzük csak az Énekek Éneke szerelmesét, mit is mond? „Megsebezted szívemet, húgom, mátkám! Megsebezted szívemet szemed egyetlen tekintetével, nyakláncod egyetlen gyöngyével!”(Én 4,9). Ez a bibliai könyv, bár az emberi szerelemről szól, mindig is úgy tekintettek rá az egyház misztikusai, hogy az Isten és ember közötti szeretet misztériumát hordozza egyben. Ebben az énekben a jegyest a szerelme tekintete „sebzi meg”. Ennek a tekintetnek a hatására mintegy elveszti erejét, legyőzötté válik. Ezért is mondja később ugyanez az ének Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja (Én 8,6). Az Úrnak ez a lángja győzte le Özséb atyát is. Megtapasztalta Isten szépségét, szeretetét és nem tudott ellenállni.

Feltételezhetjük, hogy már esztergomi kanonokként is tiszta szívvel Istennek élt a papi szolgálatában, vagy amikor egyházjogászként különféle ügyekkel foglalkozott, amikor imádkozott és az emberekkel volt. Szívében már kanonokként is felmerült időnként a vágy, hogy a magányban teljesen az Úré legyen, viszont mégis csak a pilisi remetékkel való gyakori találkozások segítettek neki megfogalmazni, hogy ez a vágy a szíve mélyén hiteles. Így születik a hivatás. Isten a szívünk mélyén szólít meg, hiszen ez az ő lakhelye. Gondoljunk csak Szent Ágostonra, amikor így kiált fel: „Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek”. A külső események, élethelyzetek, találkozások ezt a belső hangot segítenek megtalálni, mondhatnánk a legvalódibb saját hangunkat, ahol Istennel vagyunk egy hullámhosszon. És Isten újra meg újra beleállít minket élethelyzetekbe, hogy rátaláljunk erre a hangra. Özséb atya számára ezek a helyzetek a remetékkel való találkozások voltak. Az ő életüket szemlélve már látta megtestesülve azt a választ, amelyet neki is meg kellett hoznia. És meg is hozta.

Mennyivel más lenne az életünk akkor, ha úgy fognánk fel a körülményeink alakulását, hogy azokat Isten készítette elő, amiatt, hogy kihozza belőlünk legvalódibb önmagunkat! Akkor talán már előre hálát adnánk és dicsérnénk Istent még a kihívásokért is. Tanúi vagyunk annak, ahogy ma sokan később találnak rá hivatásukra, később ismerik fel azt. Biztosan hozzájárul ehhez az a tény, hogy a fiatalok környezetének nagy százalékát a virtuális környezet alkotja. Sokan olyan szakmát tanulnak, ahol automatizált, ember-mentes hálózatokat építenek és tökéletesítenek. Az önműködő társadalom illúziója lebeg a mai ember szeme előtt, ahol az egyénnek semmi dolga nincs, és a gépek, üzletláncok és szoftverek kiszolgálják őt. Sokak munkája már nem a konkrét jó megteremtésére irányul, hanem olyan rendszer fenntartására, amelynek célja önmagába mutat vissza.

Krisztus nem azért jött, hogy egy jól működő rendszert építsen ki, amely fenntartható, hanem azért, hogy közel hozza Isten konkrét szeretetét az egyes emberekhez. Egyedül a konkrét szeretet gyakorlása, a testvérekkel való közösség érleli meg az emberi lelket: egyedül ez teszi képessé arra, hogy megtalálja önmaga igazi hangját és Istentől kapott hivatását.

Boldog Özséb számára a remeteség a nagyobb szabadság helye volt, szabadabb szívvel szolgálhatott ott Istennek. Korunkban elterjedt az a tévképzet, hogy a szabadsághoz sok eszköz kell, hogy azok elvégezzék helyettem a munkát, és így majd én szabad leszek arra, hogy magasabb rendű szolgálatot végezzek. Ennek végeredménye mindig az ellenkezője lesz. Az engem „szolgáló” rendszer szolgája leszek, hogy egyszer majd szabadabb ember legyek. A remeték a szabadságot az eszköztelenségben találták meg, a teljes szegénységben, ahol nem számunkra más támasz, csak Az, akiért kimentek a pusztába. Nem volt B verzió, nem volt mentőöv. Csak Jézus Krisztus volt nekik minden: a társuk, az ételük, a takarójuk…

Boldog Özséb azért ment ki a pilisi hegyek magányába, hogy szabadabban szolgálja Krisztust. Végül azt találta, hogy az Urat nem lehet túlszárnyalni a szolgálatban. A Jézussal egyre mélyebben megtapasztalt egységben a szíve hasonló lett hozzá. Így lett ő a testvérek számára igazi atyává, baráttá, testvérré.

P. Puskás Antal OSPPE

7. nap

Mivel nem bízott a maga ítéletében, néhány barátjával és ismerősével közölte szándékát, hogy remeteségbe akar vonulni.
(Gyéressy, 14. old)

– alázat, testvéri megosztás, nyitott szív jelentősége a szerzetesi életben –

Boldog Özséb életének példája a magányba vonulásnál is sok mindenre megtanít bennünket. A döntés az emberi élethez szorosan hozzátartozik, de mint mindent, ezt is meg kell tanulni. Jól dönteni csak akkor tudunk, ha nem félünk a döntéseink következményeitől. Viszont vannak bizonyos alapvető lépések, amelyeket meg kell tenni és ebben Özséb atya mutatja a jó példát.
Amikor döntünk, előtte imádkozunk és odatesszük Jézus elé döntésünk tárgyát. Ugyanakkor fontos, hogy legyen olyan ember, akivel erről beszélünk, akár lelkivezető, akár egy barát vagy éppen mind a kettő. Velük csak úgy tudunk döntésünkről beszélni megelőzőleg, ha mi magunk is áttekintettük azt, ami döntésünk egyik vagy éppen másik oldalával kapcsolatos. Az egyáltalán nem baj, ha vannak kételyeink, ahogy Özséb atyának is volt. Meg kell osztani másokkal, tudva azt, hogy magát a döntést nekünk kell meghozni.
Amikor megosztjuk a bennünk lezajló dolgokat, akkor alázattal fordulunk a testvérhez és megnyílik a szívünk. A megnyílás a szeretet eszköze, vagy másképpen fogalmazva, a szeretet egyben nyitottság. A nyitottságban az ember sebezhetővé válik, mint a virág, amely bimbósan, bezárva megőrizheti magát, de amikor kinyílik, ki van szolgáltatva, a rovaroknak, a szirmokat tépázó szélnek vagy éppen annak, hogy leszakítsák. Özséb atya nem félt ettől, hanem mielőtt meghozta volna a végső döntést, elindul és megbeszéli barátaival, ismerőseivel.
A Boldogságos Szűz Mária is, amikor az angyal köszöntésére megtudja, hogy gyermeket vár, nem zárkózik magába, hanem elmegy Erzsébethez, idősebb rokonához, hogy megossza vele örömét, befogadja idős rokonának is csodás tapasztalatát és segítsen neki a gyermek születése előtti időszakban.
El kell fogadnunk, hogy mind a megnyílással, mind pedig döntéseinkkel valahol mindig megsérülünk, vagy legalábbis sebezhetővé válunk.
Miután Özséb atya átbeszélte testvéreivel döntését, Isten előtt megerősítette elhatározását és elindult az úton. S tudjuk, töretlenül. Egészen biztos, hogy őt is megkísértették azok a gondolatok, amelyek el akarták volna téríteni elhatározásától, egészen biztos, hogy a kétely kísértése is jelen volt az életében, de mivel már egyszer döntött, így állhatatosan ki is tartott élete végéig. S ebben bizonyosan segítségére volt a visszaemlékezés a beszélgetésekre, megnyílására testvérei előtt és az imára, ahol az Úr elé tette elhatározását, döntését.
Tudjuk, hogy élete nem egészen úgy alakult, ahogy elgondolta, hiszen a teljes magány helyett közösséget hozott létre isteni utasításra, az egyhelyben való lét helyett a rendalapítás fáradtságával kellett foglalkozni, hiszen az újonnan alakult kolostorokhoz kellett elmenni vagy éppen a pápával találkozásra kellett vállalkozni, hosszú utat megtéve. De vállalta döntésével járó következményeket, nem tiltakozott, hogy „én másképpen gondoltam”, hanem tette, amit a Gondviselés éppen elé rakott.
Boldog Özséb atya közbenjárása segítsen tehát döntéseinkben, a nyitottságra való törekvéseinkben.

P. Bátor Botond OSPPE


8. nap

Boldog Özséb és testvérei

- Az engesztelő lelkület -

A címet inkább így kellene pontosítani: Boldog Özséb és a nemzete. Tehát, amely közösségből vétetett, és amelyhez tartozik.
A magyarok, amikor bemutatkoznak, előbb említik családnevüket. Azt a családot, amely magáénak tud, nevel, óv, emberi körülményeket próbál biztosítani élethez. Ezután mondják csak keresztnevüket, amely a személyiséget jelzi.
Manapság fordítva szeretnek gondolkodni az emberek. Én vagyok a lényeges, egyéb tényezők háttérbe szorulhatnak. Így a család, nemzet, nyugodtan félretehető, de így én magányossá, életképtelenné válok.
Ezt az állapotot Boldog Özséb nemzete szintjén megtapasztalta. A király, nemzetmentő rendelkezései miatt egyes nagyuraknál elvetésre talált. Így a tatárjárás fenyegetése ellenére magára maradt. A következmény az ország romlását hozta magával. Az erkölcsi szétesettség megszüntetésében Boldog Özséb komoly szerepet vállalt. Összegyűjtötte a vezeklő, imádkozó remetéket. Istent kereső életüknek többlet-célt adott: vezekeljenek a nemzetért, amelyből vétettek.
A remeték életmódjára nagy szükség volt, hiszen ők mutatták be a gyökeres Krisztus- követés módját. A remete életébe valójában nem fér bele a felemás kereszténység, mert ő határozottan szemben áll a helytelen korszellemmel. A remeteség indulása is ezt mutatja. A vértanúk korának az elköteleződés volt a lényege. Megkeresztelkedtem? Várható, hogy hitemért gyötrelmes kínhalált kell szenvednem. Sebaj! Azért lettem keresztény, hogy földi életemmel bizonyítsam: Krisztussal akarok élni az örökkévalóságban.
A milánói rendelet után már előnyt is élvezhettek a keresztények. Fellazult a hit és az elköteleződés. A remeték ezt fölismerve, kivonultak ebből az életformából. Boldog Özséb is a lángoló istenszeretet életét vitte be a népért való vezeklésbe. Az elkötelezett élet lényege a lángoló istenszeretet. Ha őrá gondolunk, mindezeknek eszünkbe kellene jutnia.
Keresztényként nem szabad megalkudni a középszerűséggel - radikalitásra vagyunk meghívva. Korunk emberére azonban leselkedik egy veszély, amely abban áll, hogy összekeverjük a teljesítménykényszert azzal, amit Krisztusnál radikalitásnak látunk. Az egészséges radikális élet azt jelenti, hogy merek tisztaságban, szegénységben és engedelmességben élni, és feladni saját elképzeléseimet, merek Istenben élni és nem a saját elgondolásaim szerint.

Nagy csapda, talán a mai kor emberének különösen, hogy ha saját elgondolásaim szerint éljek és a saját terveimet vigyem végig, elhagyva a régiek bölcsességét.
Ez a törekvés a saját – legjobbnak tűnő – célok megvalósítására ad az embernek annyi munkát, feladatot, hogy közben azt gondolja: nagyon radikális életet él. Sohasem unatkozik, minden idejét kihasználja arra, hogy szolgáljon, mindig elérhető, bármit lehet tőle kérni, soha nem mond nemet. A fáradtság és kimerülés számára annak a jele, hogy jól teljesít. Senki nem kaphatja őt azon, hogy lazsál. Közben pedig csak roncsolja saját magát. Ráadásul közben elfogy az ideje és az energiája, és nem lesz képes arra sem, hogy oda forduljon az igazán radikális élet felé, azaz az imádság, a magány, a szegénység felé, amelyek pedig megalapozzák a radikális élet lehetőségét.
A teljesítményekben való tetszelgés, vagy - más oldalról nézve a megfeleléskényszer - ugyanis rengeteg időt elrabol, és azt a lehetőséget is, hogy az ember reflektáljon arra, amit tesz, ahogyan él.
A radikális élethez igazán arra van szükség, hogy az ember először megismerje Isten szeretetét és így lassan el tudja engedni a teljesítménykényszert. Ez az út pedig csakis a magányon és az imádságon keresztül vezet.
A jól felfogott radikalitás azt jelenti, hogy GYÖKERESTŐL (radix=gyökér) kitépem a világias gondolkodást magamból, és Isten bölcsessége szerint élek.
A helytelenül felfogott radikalitás annyit jelent, hogy miközben szétosztom magam, hagyom kitépni életem igazi gyökereit is, melyek Istenben vannak.

A Szentlélek segít, hogy megláthassam saját életemben a visszahúzó erőket és az előre vivő megoldásokat. Szívem szeretete erőt ad a megvalósításhoz, hitem pedig nem engedi a megtorpanást, visszafordulást. Minél több hitellenes életmódot látok, annál inkább ragaszkodom az Egyház tanításához, szentségeihez, liturgiájához.
Boldog Özséb, mutass nemzetmentő lelkületet, hogy követve téged, minél több lelket vezessünk a helyes útra. Amen

P. Udvarnoky László István OSPPE


9. nap

Boldog Özséb halálos ágyán kéri testvéreit, hogy folytassák azt, amit Isten akaratából megkezdtek.
(Gyéressy, 73.old)

– a szerzetes hűsége a kis jelentőségű dolgokban is –

Kis dolgokban való hűség I.
Sok függ ettől. Az életszentség kérdése is ezen dől el. A kötelességteljesítés erőpróbája is ez. A Szentlélek munkája is hozzá van kötve. Ez nem kicsinyesség, mely a dolgokat nem veszi észre. Euge serve bone, quia in pauca…
I. Mit jelent a kis dolgokban való hűség?
Közismert apró teendők, melyekből legtöbb van az életben. Minden, még a legnagyobb tetteinknek is alkotó elemei a részletek, a kis figyelmességek, kis törvények megtartása, kis gondosságok, a végső simítások, apró engedelmességek, udvariasságok, kis kegyelmek felhasználása…
Milyen kis dolgokról lehet itt beszélni? Milyen kis dolgoknak van jelentősége?
Képzeljük csak el a mestert és szobrát, festőt és festményét. Micsoda aprólékosság! Vagy milyen finom hallásra van szükség a hegedű hangolásánál! Építésnél is micsoda pontosság és számítások szükségesek ahhoz, hogy az építmény sokáig megbízható legyen!
Ezen épül fel a fizikai rend! Ide a Szentlélek kegyelme és a jóakarat kell, amely tanul a Szentlélektől és szófogadóan befogadja a kicsiben való hűség indításait, mint a jó tanítvány, aki megteszi azt, amit mondanak neki. Ebből lesz később jó mester.
Mi a hűség?
1. Nagyra becsülöm ezeket a kicsiségeket.
2. Szívesen kísérem őket figyelemmel.
3. Akarom őket pontosan tenni.
4. Meg is teszem! Mint igazi servus fidelis.

II. Miért fontos a kis dolgokban való hűség?
1. Mert igen nagy dolog. A mindvégig való kitartás (perseverentia finalis) is ezekből tevődik össze. Legtöbbünk nem nagy dolgokra van hivatva, de aki mégis, az is kicsivel kezdte. Természetünk nincs erre beállítva. A lustaság, a kevélység ebben ellenünk dolgoznak.
2. Nehéz dolog, mert egyenletes kitartásban, hosszúságban van a lényege. Mert színes hangulatok, jóleső szenvedélyek nem támogatják a hűséget, a természetünk inkább taszítja, mint vonzza. Kivéve, ha valakit némely irányban megneveltek, vagy ha valakinek valamelyest nőies hajlama van.
3. Fönséges nagy dolog, mert művészet. A művészet is micsoda kis dolgokból tevődik össze. Hősiesség! Akinek pl. nem természete a türelem, udvariasság, kötelességteljesítés, de lassú munkával mégis természetévé teszi – ez hősiesség a javából. A Szentlélek alkotó munkájába való igazi bekapcsolódás.
4. Istennek tetsző nagy dolog, mert az erkölcsi rendbe tökéletesen beleillik. Ez az Ő szent akarata. Ezáltal jutunk a legnagyobb tökéletességhez és boldogsághoz a mennyben. Ez az Isten terve az emberről.
A kis dolgokban való hűség igen hasznos dolog.
Pozitív oldalról nézve: Lelkiismeretes pontosság az utolsó vonásig. A teljes megbízhatóság, mely azonos a kis dolgokban való hűséggel.
Ha följebbvaló vagy és tudod, hogy ilyen az alattvalód… hogy amit megmondtál, az biztosan meglesz, milyen nyugodt lehetsz…
Embertársaid között, kiket nevelsz, szervezel, ha akad ilyen, mely haszon!
Lelkileg. Ez a szentség csodás szövevényének horgolása. Ez a papi életszentség briliánsának türelmes gyémántköszörülése. Ez a papi életszentség dómjához az apró kőtégla rakosgatása.
Rengeteg kegyelmet kapsz általa! Főleg, ha szándékod tiszta.
Negatív oldalról nézve: Megmenekülsz sok kellemetlenségtől, sok bajtól, rengeteg bocsánatos bűntől! Ennek legjobb orvossága ez! Sőt, nem egy halálos bűntől is, sőt komoly romlástól.
Szükséges is, ahhoz, hogy igazán kötelességteljesítő ember légy. Hogy bűnöktől mentes légy, hogy kifejlődj szent pappá, erős jellemmé.
Sok megnyugvással és vigasszal jár.
Ha próbáltad már, akkor tudod, ha még nem, akkor ízleld meg. Figyelj meg ilyen embereket, és ha jó emberismerő vagy, lásd milyen jóleső tudat tölti el őket.
A kis dolgokban való hűtlenség olyan, mint a szúrágás, mint a termeszmunka, mint a hajófúrás. Rengeteg ilyen elhanyagolt apróság miatt szétmállik életed épülete és romhalmazzá lesz.
Özséb atyánk tehát nem nagy dolgokat kért a testvérektől halálos ágyán. Csak annyit, hogy amit elkezdtek, azt folytassák. A szerzetesi élet nagyszerűsége nem abban áll, hogy valaki híres lesz a saját korában, hanem abban, hogy az igazgyöngy, amit megtalált, és amiért eladta mindenét, mindvégig ott marad a szeme előtt, és többé nem hajlandó mást eléje helyezni.

P. Botfai Levente OSPPE