Búcsú a Jakabhegyen

„Esik vagy nem esik?” Avagy minden imádság meghallgatásra talál

2016. augusztus 15.

A pécsi pálos közösség minden évben meghirdeti gyalogos zarándoklatát az egykori kolostor romjaihoz, Szent Jakab hegyére. Ugyanakkor a zarándoklat mindig időjárás függvénye is: ha esik, elmarad. Sokadmagammal együtt nagyon erősen kértünk minden égi segítséget, hogy kedvezően alakuljon az időjárás. Arról nem tudtunk, hogy a salföldi búcsúból (ahol szintén ő mutatta be az ünnepi szentmisét) előző éjszaka hazaérkező Barnabás atya szintén ostrom alá vette az eget: Szent Skolasztika* közbenjárására zuhogó esőt kért – remélve, hogy így nem kell a zarándoklat élére állnia, s ki tudja pihenni magát. Hát, a pálos is emberből van… Másnap reggel azonban ragyogó napsütésben vagy 70-80 ember vághatott neki az útnak Barnabás atya katonás vezényletével. Minden korosztály képviseltette magát, a legkisebbek pedig vitették magukat. Legnagyobb örömünkre a Pécsi Gyermekotthon lakói közül is többen csatlakoztak. 

A pálos lelkiség lényegi része a Mária-tisztelet. Megnyilvánult ez a zarándoklatunk során is: a rózsafüzér titkaiba kapaszkodva kaptattunk fel a hegyre. Az egyes titkok között a Pálos Schola tagjai nemcsak minden erejüket összeszedve gyalogoltak, de énekükkel szebbé és könnyebbé is tették az utat.
A lemaradókat Barnabás atya vigasztalta, mondván: „Pap nélkül úgysem kezdődik el a mise!” – így a meghirdetetthez képest kicsit később, de végül mindannyian megérkeztünk a pálos kolostor ősi falai közé. Barnabás atya szentbeszédében emlékeztette a jelenlévőket: a zarándoklatunknak – és valójában minden szenvedésünknek – akkor van értelme, ha van kiért felajánlanunk, ha van, akit szeretünk. Kitért Szent Jakab életére is, kiemelve az apostol nagyon is emberi vonásait, és azt, hogy mivel egészítette azt ki az isteni kegyelem. A versengő tanítvány az apostolok közül elsőként itta ki a vértanúság kelyhét. Mindnyájunk felé szólt a kérdés, vajon mi készek vagyunk-e kiüríteni azt a kelyhet, amelyet Jézus az emberi kapcsolatainkban kínál fel nekünk, lemondva önmagunkról, saját igazságunkról. Az atya egy régi emlékével jól illusztrálta azt is, milyen fontos a közösség szolgálata. Mosolyogva mesélte el egy sok-sok évvel ezelőtti élményét. Egy gyalogos zarándoklat során nem kevesebb, mint 30 hátizsákot lógattak a nyakába, egy zarándok tolószékét és egy magyar zászlót nyomtak a kezei közé, hogy így mutassa be a tökéletes zarándokot, aki hősiesen cipeli a közösség terhét. Nagyon komolyan tette hozzá, hogy ilyen súlyok alatt a saját hátizsákja súlyát nem érezte.
A szentmisét követően a pálos rend és néhány szorgos kéz jóvoltából ehettünk egy finom gulyáslevest. De a történet nem ér itt véget. Némi humorral fűszerezve, a Mindenható – és Szent Skolasztika – kiállt a pálos mellett is: az ebéd befejeztével elkezdett zuhogni az eső… Így jóllakottan, bár kevésbé szárazan értünk haza.
Zárszóként álljon itt Pál apostol buzdítása, amelynek igazságát újból megtapasztalhattuk, ezen a napon is: Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban." (Fil 4,6-7)

*Szent Skolasztika Szent Benedek nővére, † 547 körül

 Ide kattintva megtekintheti az ünnep képgalériáját.