Gyógynövényes piknik Kesztölcön

A Magyar Kurír cikke a május 18-án megrendezett pálos gyógynövénynapról.

2018. május 18.

Gyógynövényes piknik Kesztölcön – Csóka János pálos tartományfőnök a hétköznapok Istenéről

Május 18-án, pénteken kivételesen családias rendezvényen vettünk részt Kesztölcön. A helyi gyógynövénykert mellett rendezett pálos gyógynövénynap és piknik meggyőzően tanúskodott arról, hogy a közösségi együttlétek megteremtésének a templomokon kívül is szorgalmazói lehetnek az egyházi szereplők. 

Kesztölc zsákfalu a Pilis lábánál, közel Pilisszentlélekhez és Doroghoz. Paradicsom. Olyan csendes és festői, mintha a Balaton-felvidéken lenne. Az illúziót a sok szőlő és egy Badacsonyra emlékeztető hegy is erősíti. Utunk a községből egy egész keskeny úton vezet a temetőhöz és a templomhoz.

A mise előtt Nyírő András vállalkozó, a Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke és a Kesztölci Borklub elnökségi tagja köszönti a vendégeket. Két éve, hogy a Pálos Gyógynövénykertet létrehozta, mondja, és nagy örömmel tapasztalta, hogy soha senki nem bántja-pusztítja, pedig az országos kéktúra útvonalán van, így turisták ezrei haladnak el mellette. Völner Pál államtitkár, országgyűlési képviselő testi és lelki egészségünk összefüggéséről, a helyi közösségek és a hagyományőrzés fontosságáról mond néhány szót.

Csóka János tartományfőnök az Istennek arról a szándékáról beszél prédikációjában, hogy bevonjon bennünket a barátságába, egyesülni akar velünk, bennünk akar lakni. Ez a Szentlélek által valósul meg. Sokan keresik Istent kívül, pedig belül találhatnák meg, mert egészen közel van hozzánk: közelebb, mint mi önmagunkhoz. Ezen túl őt fedezhetjük fel minden jó dologban és mögött: az ő mosolya villan elő a művei, minden levél, virág, fa mögül, embertársainkkal való együttléteinkben. Ez a hétköznapi élet misztikája: valójában minden napunk Istennel való találkozások sorozatából áll. Olyan ez, mint amikor bemegyünk egy házba, ahol minden egyes tárgy a házigazdára emlékeztet, miközben ő a legbelső szobában van. Szemtől szemben is találkozunk majd vele, de csak később.

Mise után körülbelül tízperces sétával jutunk a kerthez, amelynek tájékoztató táblája a pálosok első, a XIII. században épített itteni kolostoráról és gyógynövény-szakértelméről is megemlékezik. Aztán, mielőtt a piknikhez látnánk, Csik-Nagy Mariann vezetésével a kert „interaktív felfedezésére” indulunk, ami annyit jelent, hogy mindenki kaphat ollót, és vághat magának a zsálya, a kakukkfű, az izsóp virágaiból-leveleiből.

A kertbe lépve intenzív illatfelhőbe kerülünk, amely a társaság egyik tagja szerint már magában is gyógyító hatású. Mariann a terület ideális fekvéséről: napsütésességéről, szélvédettségéről beszél, amely ideális az itt termesztett, mediterrán típusú növények számára. Csak az a fontos, hogy gyommentes legyen a kert, különösebben jó talajra és sok nedvességre nincs szükség. Nagyszerű, hogy szinte minden bajunkra találunk ellenszert a természetben, lelkesedik Mariann. Erről Csaplár Vilmos Istennel, vagy nélküle című könyvének e sorai jutnak eszembe: „Miért van az, hogy a világ rétjein, mezőin minden betegségre van gyógynövény? Miféle összefüggést rejt ez a jelenség? Milyen kapcsolat van az emberi lény és az állat bajai és a növények hatóanyagai közt? Látszólag mit se »tudnak« egymásról. Kifejlődött egy értelemmel, reflektáló képességgel bíró emlős, tapasztalati úton rájött arra, hogy vannak a hatóanyagok, miben mi. Így én föl tudom tenni ezt a kérdést. Amíg nem találjuk meg a választ, ez is Isten létének bizonyítéka marad.”

A piknik bensőséges hangulatú, nélkülöz minden formalitást, hivatalos jelleget. A tartományfőnök hosszan beszélget az asztalánál ülőkkel, láthatóan jól érzi magát itt. A kiszolgálás egyszerre profi és családias érzéseket keltő. A kétféle, környékbeli termelő által készített sült kolbászhoz (az egyik jó csípős) zsálya- és levendulaszörpöt kínálnak, mindkettőt megkóstoljuk. Zsályát még soha nem kóstoltam eddig: fanyar, de nem kellemetlen. Mindenki számára „egységcsomag” készül: a főételhez pogácsát, szilvalekváros kiflit és házi linzerkarikát is kapunk. Csaknem hihetetlennek tűnik ez a terülj-terülj asztalkám itt, a természet közepén, a hegy lábánál, talán az egykori pálos szerzetesek barlangjaihoz közel. Fotós kollégám rámutat egy legalább száz méterre levő sziklahasadékra, amely szerinte barlang lehet, és már azt hiszem, barlangászni indul. De aztán csak a kert távlati képét fotózza fentről.

A kert Nyírő Andrásé, aki itt lakik, mondja János. A kapcsolatuk korábbi keletű, András pálos mobilalkalmazást készített ugyanis, amely a sivatagi atyák bölcsességeit teszi elérhetővé. A pálosok egykori kolostoruk révén kötődnek Kesztölchöz, és a gyógynövénytermesztés illeszkedik a szerzetesi profiljukhoz, ezért szívesen lettek „lelki védnökei” a kertnek. A mai nap célja a kert középpontba állítása és laza együttlét, mert Jánosnak meggyőződése, hogy mélyebb kapcsolatok éppen ilyen oldott beszélgetések, felhőtlen alkalmak nyomán bontakoznak leginkább.

Szót ejt más hasonló, a rend számára fontos programokról is, így például az októberi Pálos70-ről, amely egy- vagy háromnapos, Márianosztrára tett zarándokút, vagy a lelki örökbefogadásról, amely imaszolgálat annak érdekében, hogy minél több szülő mondjon igent érkezőben levő gyermekére. Mert minden történésnek megvan a mélyebb lelki vonatkozása, hangsúlyozza. Mózes csata közben imádkozott a hegyen, és amíg bírta, a zsidók győzelemre álltak, ám amint leeresztette a karját, az ellenség jutott előnyhöz. Ez a történet jól érzékelteti az ima erejét.

Beszélgetésük végén arra kérem Jánost, hogy mutasson be Andrásnak, akinek a kert létrehozásában és a piknik megszervezésében egyaránt fontos szerepe volt. András először szerényen hangsúlyozza, hogy nem minden érdem az övé, hiszen mindenről a borklub tagjaival együtt döntenek. Kesztölc ezeréves falu erős hagyományokkal: ezzel a kerttel szeretnék egy kicsit megmutatni magukat a világnak, és arra késztetni az erre járó turistákat, hogy legalább pár percre megálljanak, és lelassuljon számukra az idő.

A pikniket közösségszeretetükből fakadóan szervezték. Egy olyan egykori bányászfaluban, ahol nagy hagyománya van az önkéntességnek, a közösség érdekében tett egyéni erőfeszítéseknek, adakozásnak.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

A cikk és az esemény képgalériája megtekinthető a Magyar Kuríron.